NAGYHÉT - HÚSVÉT_________________________ A nagyhét Virágvasárnappal kezdõdik, amikor Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: «Menjetek elõre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi õket.» Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: «Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.» A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, õ pedig felült rá. A tömegbõl nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az elõtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott: «Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!» Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: «Ki ez?» A tömeg pedig ezt felelte: «Õ a Próféta, Jézus, a galileai Názáretbõl.» (Mt 21,1-11) A szenvedéstörténet összesûríti az emberiség történelmét, és minden egyes ember történetét is a bûn titkát az Atya egyszülött Fia szeretetáldozatával orvosolja. Így a nyakban hordott kereszt, a szobák falán lévõ feszület, az útszéli és a templomtornyokat megkoronázó kereszt – mind-mind az Isten emberszeretetének, halált legyõzõ szeretetének gyõzelmes jele. Ezért kell a nagyhéten újra fölfedeznünk és megbecsülnünk imádságaink, Istenhez szólásaink keretét, a keresztvetést. Ebbe kapaszkodva tudjuk egyedül megmenteni és ugyanakkor odaajándékozni életünket... Abban az idõben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki õt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.... Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a fõpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tõlük: «Kit kerestek?» Azok ezt válaszolták: «A názáreti Jézust.» Jézus erre így szólt: «Én vagyok.» Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: «Én vagyok», meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tõlük: «Kit kerestek?» Azok ezt válaszolták: «A názáreti Jézust.» Erre Jézus így szólt: «Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!» Így beteljesedett, amit korábban megmondott: «Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.» Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a fõpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: «Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?» Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Elõször Annáshoz vezették, mert õ apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben fõpap volt. Õ adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerõse volt a fõpapnak, ezért bemehetett Jézussal a fõpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu elõtt. A másik tanítvány, aki ismerõse volt a fõpapnak, visszajött, szólt a kapuban õrködõ lánynak, és bevitte Pétert. A kaput õrzõ szolgáló közben megjegyezte: «Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?» Õ azt felelte: «Nem vagyok!» Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A fõpap eközben tanítványai és tanítása felõl faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: «Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, õk tudják, hogy miket mondtam!» E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: «Így felelsz a fõpapnak?» Jézus ezt mondta neki: «Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?» Ekkor Annás megkötözve elküldte õt Kaifás fõpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tõle: «Talán te is az õ tanítványai közül vagy?» Õ így felelt: «Nem vagyok!» A fõpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: «Nem téged láttalak én a kertben õvele?» De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas. Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: «Mivel vádoljátok ezt az embert?» Azok azt felelték: «Ha nem volna gonosztevõ, nem adtuk volna õt a kezedbe!» Pilátus ezt mondta: «Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!» A zsidók ezt válaszolták neki: «Nekünk senkit sem szabad megölnünk!» Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tõle: «Te vagy-e a zsidók királya?» Jézus így válaszolt: «Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?» Pilátus ezt felelte: «Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a fõpapok adtak a kezembe. Mit tettél?» Ekkor Jézus így szólt: «Az én országom nem ebbõl a világból való. Ha ebbõl a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.» Pilátus megkérdezte: «Tehát király vagy?» Jézus így felelt: «Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!» Erre Pilátus azt mondta: «Mi az igazság?» E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: «Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?» De õk ismét kiáltozni kezdtek: «Ne ezt, hanem Barabást!» Barabás rabló volt. Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisbõl koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínû köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: «Üdvözlégy, zsidók királya!» És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: «Íme, elétek vezetem õt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.» És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: «Íme, az ember!" A fõpapok és a szolgák, mihelyt meglátták õt, kiáltozni kezdtek: «Feszítsd meg! Feszítsd meg!» Pilátus azt mondta nekik: «Vigyétek, feszítsétek õt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!» De a zsidók ezt felelték: «Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!» Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: «Honnan való vagy?» De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: «Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?» Erre Jézus azt mondta: «Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülrõl nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bûne.» Ettõl fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: «Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.» E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: «Íme, a királyotok!» De azok így kiáltoztak: «El vele, el vele! Feszítsd meg!» Pilátus megkérdezte: «Keresztre feszíttessem a királyotokat?» A fõpapok azonban ezt felelték: «Nincs királyunk, csak császárunk!» Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet õ maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették õt, s két másikat is vele, jobb és bal felõl, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: «A názáreti Jézus, a zsidók királya.» A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó fõpapok kérték Pilátust: «Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy õ mondta: A zsidók királya vagyok». Pilátus azonban ezt válaszolta: «Amit írtam, megírtam.» A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: «Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!» Így beteljesedett az Írás: «Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.» A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nõvére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: «Asszony, íme, a te fiad!» Azután a tanítványhoz szólt: «Íme, a te anyád!» Attól az órától fogva házába fogadta õt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: «Szomjazom.» Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tûzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: «Beteljesedett!» És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az elõkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le õket a keresztrõl. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belõle. Az tanúskodik errõl, aki látta ezt, és az õ tanúságtétele igaz. Jól tudja õ, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: «Csontot ne törjetek benne!» És ami az Írás más helyén áll: «Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.» Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fûszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. (Jn 18,1 - 19,42) A keresztre feszítésrõl szóló evangéliumi elbeszélések jelentik a szenvedéstörténet, sõt az egész Jézus-életrajz csúcspontját. Az evangéliumok szerzõi e halált úgy értelmezik, mint ahol nyilvánvalóvá vált, hogy Isten megkönyörült a bûnös emberiségen. Azáltal, hogy küldötte (fia), a kereszthalál vállalásával azonosult a bûn következtében elesetté vált emberekkel, egyben fel is emelte az emberi nemet és megszabadította az elesettségtõl. Kapcsolódó linkek: Virágvasárnap = A pálmák vasárnapja (Vatikán, Olaszország, San Marino), Opus Dei - Borbély Károly: Keresztút - Szitányi György: Világ Világossága - Keresztút az Eucharisztia évében - Reményik Sándor: A kereszt fogantatása - Dsida Jenõ: Nagycsütörtök - Jézus bevonulása Jeruzsálembe - Az utolsó vacsora - - Jézus elítéltetése - Jézus halála és temetése - Jézus feltámadása és mennybemenetele