Örökös tagok az Országgyûlésben

Petõ, az irányadó

Voltak ismert, a Szabad Európa Rádió által sztárolt, a Kádár-korszakban ellenzéki szerepet játszó, másként gondolkodónak tûnõ személyek is a Szabad Demokraták Szövetségének alapítói között, ám Petõ Iván nem tartozott közéjük. Az SZDSZ elõdszervezeteként nyilvántartott Szabad Kezdeményezések Hálózatában 1988-ban feltûnt politikus - ellentétben például ifjabb Rajkkal, Demszkyvel vagy Tamás Gáspár Miklóssal - korábban szinte teljesen ismeretlen volt, nem szerepelt a neve a rendszer kritikusai között. Petõ politikusi pályája mégis töretlenül ívelt felfelé, a magyarországi közélet meghatározó döntéshozói közé, a politikai elit csúcsára emelve az addig sehol nem jegyzett levéltárost. Amikor 1988 novemberében megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége, egyértelmûen rendszerváló volt a hazai közhangulat, amit alaposan ki is használt az önmagát liberális ellenzéki erõként meghatározó párt. Az SZDSZ határozottan antikommunista és szovjetellenes követeléseket tartalmazó programot hirdetett. Arról azonban nem volt tudomása a párt akkor még népes szavazótáborának, hogy az alapvetõen nemzeti radikális célkitûzéseket hangoztató Szabad Demokraták valójában a Kádári nómenklatúra hatalomátmentését szolgálják. Már csak vezetõségük személyi összetétele miatt sem léphettek fel - programjuknak megfelelõen - a Szovjetunió helytartói, a diktatúra fenntartói és haszonélvezõi ellen. Petõ Ivánéknak a saját szüleiket, rokonaikat, barátaikat kellett volna felelõsségre vonniuk, hogy végrehajtsák az SZDSZ programjában meghirdetett radikális rendszerváltást. Persze ez a lehetõség fel sem merült a Szabad Demokrata vezetõség részérõl. A szabad választásokat követõen, 1990-ben az SZDSZ úgy vált megkerülhetetlen parlamenti erõvé, hogy vezérének, Petõ Ivánnak családi hátterérõl szinte semmit nem tudott a magyar közvélemény. Pedig Petõ gyors felemelkedésében nyilván családi kapcsolatai, a megfelelõ származás, az önkényuralmi rendszer kiszolgálóihoz való tartozás játszották a meghatározó szerepet. õ ugyan azt nyilatkozta, hogy szülei szegény zsidó kárpitosok voltak, ám az Antall-kormány megbuktatására irányuló Szabad Demokrata akciók idején már nyilvánvalóvá vált az SZDSZ-es vezér apjának és anyjának egykori szoros kötõdése a Sztálinista diktatúra elnyomó gépezetéhez. Apjáról, Petõ (Richtmann) Lászlóról - akinek képe megtalálható a Terror Házának szégyentábláján - egyértelmûen bebizonyosodott, hogy a Rákosi-rendszerben az Államvédelmi Hatóság magas rangú tisztje volt, és Kádár alatt is a belügyi erõszakszervezetnél dolgozott. Szülei politikai nézeteiért, kommunista elkötelezettségéért persze semmiféle felelõsség nem terheli az SZDSZ tényleges vezetõjét, de Petõ Iván közéleti ténykedése egyenes folytatása annak az idegen érdekeket kiszolgáló, a magyarságot bûnös nemzetként feltüntetõ politikának, ami a Rákosi-koszakot jellemezte. Rendszerváltó és antikommunista programot hirdetõ politikusként 1990-ben Petõ Iván még imponáló fölénnyel, 44,78 százalékkal került be a Zuglóhoz tartozó 22-es budapesti választókerületbõl az országgyûlésbe, ám választói bizalmával visszaélve, szinte azonnal hozzálátott a kommunista utódpárttal, az MSZP-vel való szövetség kiépítéséhez. Antall József kormányát, a nemzeti pártok koalícióját a valódi rendszerváltást feladó paktumra kényszerítette, majd következett a taxisblokád, és a valamennyi programját megtagadó SZDSZ a Demokratikus Chartában egyesült a pufajkás Horn által vezetett MSZP-vel. Akkor kezdõdött az SZDSZ tevékenységét azóta is jellemzõ értékrombolás, a társadalmat bomlasztó deviáns magatartásformák felkarolása, a minden alapot nélkülözõ fasisztázás és a holokauszt állandó felemlegetése a magyar nép bûnös voltának bizonyításának érdekében. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az SZDSZ kemény magja korábban is alkalmazta mindezen vádakat, ám szinte kizárólag csak külföldi használatra, az MDF és a többi nemzeti párt nemzetközi ellehetetlenítése érdekében. Mindezek következményeként 1994-ben az SZDSZ elveszítette a korábbi támogatóinak túlnyomó többségét. Ekkor a harcos antifasizmust hirdetõ párt úgy próbálta meg növelni szavazói számát, hogy - Bauer Tamásnak a Beszélõben megjelent interjúja szerint - látszólag visszavonta az élvonalból az ávós zsidó családból származó Petõ Ivánt, és a származását tekintve eladhatóbbnak ítélt Kuncze Gábort tolta elõtérbe. Az SZDSZ így is vereséget szenvedett, támogatottsága 20 százalék alá csökkent, és a tényleges hatalmát megtartó Petõ is csupán listáról tudott bejutni a parlamentbe, zuglói választói elfordultak tõle. Viszont az addigra már testvérpártként számon tartott MSZP - az SZDSZ aknamunkájának is köszönhetõen - abszolút többséget szerzett az Országgyûlésben. Bár a posztkommunisták nem voltak rászorulva a kék testvérpárt segítségére, mégis koalíciót kötöttek, kulcstárcákat - például a belügyet és az oktatást - juttatva az SZDSZ-nek. A vörös-kék koalíció négy évét az idegen rablótõke korlátlan térnyerése, az életszínvonal drasztikus zuhanása, a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, és az elképesztõ ízlésrombolást megvalósító kereskedelmi televíziók beindulása jellemezte. Ebben az idõben Petõ Iván kulcsszerepet játszott a koalíciós egyeztetésben, bizonyára õ volt az a politikai vezetõ, aki a hazánkban komoly üzleti érdekeltséggel rendelkezõ külföldi hatalmak bizalmát egyöntetûen élvezte. Személye egyaránt elfogadható volt a KGB-nek, a CIA-nak és a Moszadnak is. Bár az elmúlt 16 év alatt az SZDSZ-nek sikerült elveszítenie az eredeti szavazótáborának háromnegyedét, a legutóbbi két választáson már a belvárosban induló Petõ Ivánnak biztos helye van a magyar Országgyûlésben. Annak ellenére, hogy Petõ 2002-ben és 2006-ban is harmadik helyen végzett az elsõ fordulóban - 20 százalék körüli szavazattal -, a nála 10 százalékkal több szavazópolgár által támogatott szocialista Steiner Pálnak mindkét esetben vissza kellett lépnie a Szabad Demokrata vezér bejutása érdekében. Így gyõzhetett Petõ kétszer is egyéniben. Petõ Iván szocialista segítséggel összehozott választási gyõzelmének Kuncze Gábor általi bejelentését most is kitörõ lelkesedéssel fogadták az SZDSZ választási sátorában. A Szabad Demokraták kemény magja tudja, hogy az õ személye jelenti az egyik biztosítékát annak, hogy a második Gyurcsány-kormány idején is zavartalanul folytatódhat a plazák és lakóparkok építése, a vezetõ gazdasági pozíciókat elfoglaló külföldiek betelepülése, maradék nemzeti vagyonunk - elsõsorban is a termõföld - kiárusítása. Petõék gyõzelme a másság és az idegenség további térnyerését szolgálja, semmi jót nem ígérve a magyarságnak. Terveik, szándékaik megvalósítása keményen fogja sújtani a baloldal ma még önfeledten ünneplõ szavazótáborát is.

Kuncze: "az nyer, aki többen van"

Néha a vakszerencse juttat magas közéleti pozíció betöltésére teljességgel alkalmatlan és méltatlan személyeket. Amennyiben érdemi teljesítményt kell felmutatniuk, hamar eljutnak a megszégyenítõ bukásig - példa erre Medgyessy Péter -, ám ritkán az is elõfordul, hogy a tehetségtelen politikus minden kártevése mellett is tartós szereplõje marad a közéletnek. Értékelhetetlen törvényhozói és miniszteri teljesítménye ellenére Kuncze Gábor egyike a rendszerváltást követõ idõszak nagy politikai túlélõinek. A magyar közélet élvonalbeli szereplõi között talán õ az egyetlen, aki elsõsorban nem tudásának és képességeinek, hanem származásának köszönhetõen vált elmozdíthatatlan tagjává napjaink politikai elitjének Pedig a mélyépítõ üzemmérnöki diplomával rendelkezõ Kuncze Gábor 1990-ben csupán egyike volt a közel 24 százalékos választási eredményt felmutató SZDSZ 92 képviselõjének. A Pest megyei 12-es választókerületben, Szigetszentmiklóson gyõztes, MDF-es ellenfelét csupán néhány tized százalékkal megelõzõ Kuncze semmiben nem tûnt ki a Szabad Demokraták akkor még népes frakciójának tagjai közül. Ám mégis volt egy fontos tulajdonsága, ami alapul szolgált valamennyi késõbbi sikeréhez, személyes eredményéhez. Az 1988-as megalakulást követõen nemzeti radikális és antikommunista programot meghirdetõ, majd a legnagyobb ellenzéki párt pozícióját elnyerõ SZDSZ-rõl a 90-es választások után nagyon hamar kiderült, hogy ténylegesen a kommunista nómenklatúra zsidó származású részének az érdek-képviseleti szervezete. Ezt egyértelmûen jelezték a nemzeti és antikommunista programpontok feladását követõ Szabad Demokrata lépések. Petõ Iván vezetésével az SZDSZ - kihasználva a taxisok elégedetlenségét - puccsot kísérelt meg az Antall-kormány ellen, majd ennek kudarcát követõen meghirdette a kisebbségeket, sõt az egész demokratikus berendezkedést fenyegetõ neonácik elleni küzdelmet. Attól a legcsekélyebb mértékben sem zavartatták magukat, hogy a demokráciamentõ fellépésüknek kiváltó okot szolgáltató neonácikat sehol nem lehetett fellelni Magyarországon. (Szabó Albert akkor még csak Izraelben gyakorolta a nyilas népvezér szerepét.) Kinevezték bûnösnek, fasisztának a magyar népet, valamint mindazon politikai vezetõket, akik fel mertek lépni a kommunista hatalomátmentés ellen és nemzeti érdekeink védelmében. Ekkor vált Csurka István a balliberális oldal számára szélsõséges fasisztává, elsõ számú közellenséggé. Azonban az állandó holokausztozással, másságozással túllõtt a célon az SZDSZ, egyre több ember számára vált nyilvánvalóvá a párt szembenállása országunk legalapvetõbb érdekeivel. Ebben a helyzetben kellett egy személy a párt élére, aki hatékonyan ködösíthette el a valódi Szabad Demokrata törekvéseket. Bauer Tamás SZDSZ-es politikus a párt Beszélõ címû lapjának nyilatkozva ki is mondta, hogy egy olyan ember kellett a Szabad Demokraták élére, aki nem zsidó és nem ávós családból származik. Ez volt Kuncze szerencséje, akit nyilván nem a cionista érdekérvényesítés szándéka vitt az SZDSZ-be, ám megérezve a hatalom ízét, mind a mai napig hûen teljesíti pártja vezetõségének minden elvárását. Bár 1994-ben az SZDSZ jelentõsen visszaesett, 18 százalékkal és 69 képviselõvel még mindig a második legerõsebb párt maradt a parlamentben, amellyel ráadásul még koalíciót is kötött az abszolút többséget megszerzõ MSZP. Az, hogy Kuncze Gábor származása mennyire játszott szerepet az SZDSZ viszonylag jó eredményében vitatható, de a miniszterelnök-jelöltté elõléptetett politikus a saját választókerületében kiválóan szerepelt. Kuncze már az elsõ fordulóban is elérte a 45 százalékot, majd meggyõzõ fölénnyel, 54 százalékkal utasította maga mögé alig 30 százalékot szerzõ szocialista ellenfelét. Akkor Kuncze még MSZP-s segítség nélkül is élvezte a szigetszentmiklósi választópolgárok bizalmát. MSZP-vel kötött szerzõdés értelmében 1994-tõl 1998-ig Kuncze volt a koalíciós miniszterelnök-helyettes és õ irányította a belügyi tárcát. Négyéves miniszteri ténykedésével pedig elképesztõ csõdtömeget hagyott maga után. Kuncze belügyminiszteri tevékenységét értékelve maga Horn Gyula jelentette ki, hogy "ami itt van, az minden, csak nem közbiztonság". Talán sok SZDSZ-es vezetõ családi kötõdése a Rákosista erõszakszervezethez is szerepet játszott abban, hogy a belügy éppen Kuncze minisztersége alatt adott ki igazolást - egy Ausztráliában leleplezõdött ávéhás verõlegény ügyében - arról, hogy az Államvédelmi Hatóságnál tilos volt a fizikai erõszak alkalmazása. A felejthetõ Kuncze-korszak egyetlen maradandó teljesítménye a megélhetési bûnözés fogalmának bevezetése volt a hazai közbeszédbe. Gyalázatosan rossz miniszteri tevékenységét követõen 98-ban ismét Kuncze Gábort választották Szigetszentmiklós országgyûlési képviselõjévé, ám ekkor már a szocialista jelölt visszalépésére is szükség volt ahhoz, hogy legyõzze Fideszes kihívóját. Az SZDSZ-t 6 százalékra zsugorító választást követõen Kunczét leváltották pártelnöki tisztségébõl, de kinevezték a 24 fõs Szabad Demokrata frakció vezetõjévé. Ebben a tisztségében az egykori piarista diák olyan elkötelezettséget tanúsított a hagyományos értékek relativizálására, a történelmi egyházak társadalmi szerepének visszaszorítására irányuló neoliberális törekvések mellett, hogy 2001. júliusában ismét megválasztották pártja elnökének. Vezetésével a Szabad Demokraták 2002-ben tovább zsugorodtak, ám 5,5 százalékkal is rá tudták kényszeríteni akaratukat a kormányzati hatalmat visszaszerzõ MSZP-re. Bár Kuncze 2002- ben is magabiztos fölénnyel szerzett országgyûlési mandátumot Szigetszentmiklóson, de az elsõ fordulóban csupán a harmadik helyen végzett. Gyõzelméhez a sokkal jobb eredményt elért MSZP-s jelöltet kellett visszaléptetni. A második MSZP-SZDSZ-koalíció idején - okulva a Horn-kormányban szerzett tapasztalataiból - Kuncze már nem vállalt miniszteri megbízást. Frakcióvezetõként adta elõ a rá kiosztott szerepet. A gondolkodni tudó magyar választópolgárok elõtt elsõsorban a mucuskás Magyar Bálint járt elöl az SZDSZ lejáratásában, míg Kuncze meghúzódott a háttérben. Minden kártevése ellenére az SZDSZ 2006-ban is bekerült a parlamentbe, bár ehhez már elengedhetetlen volt az MSZP-s választók egy részének átszavazása is. Kuncze Gábor ezúttal is Szigetszentmiklósról jutott be az országgyûlésbe, de politikai pályájának legrosszabb elsõ fordulós eredményével. Még a 20 százalékot sem érte el, így a szocialisták jelöltjének, a 40 százalékos Varju Lászlónak a visszalépése nélkül halvány esélye sem lett volna a gyõzelemre. Így viszont újra egyéni mandátumhoz juthatott a magyar Országgyûlésben az a megélhetési politikus, aki a 2006-os kampány során a következõ mondatszerûségben foglalta össze a neoliberális oldal programját: "többen kell lenni, az nyer, aki többen van".

Xéniás tisztelet Boross Péternek

Idén áprilisban másodszor szerzett országgyûlési mandátumot az az MDF-es politikus, akinek az elmúlt 16 évben képviselõi megbízatás nélkül is bérelt helye volt a magyar Országgyûlésben. Közéleti pályáját államtitkárként, miniszterként kezdte, majd Antall József halálát követõen magyar kormányfõ lett. Késõbb Orbán Viktornak adott tanácsokat, most pedig Dávid Ibolya hû szövetségese, a balliberálisokkal kacérkodó neokonzervatív irányvonal elkötelezett támogatója. Boross Péternek a tévútra vitt rendszerváltás kezdetétõl fontos szerepe van abban, hogy a nemzeti oldal képtelen a gazdaságban és a tömegtájékoztatásban tapasztalható balliberális hegemónia megteremtésében. Etalonja a mai kormánypártok által kívánatosnak tartott keresztény-konzervatív politikusnak. A Pest megyei listáról kapott képviselõi mandátumának is döntõ szerepe volt az MSZP-hez kötõdõ Tisztelet Társasága által nyújtott segítségnek. Az MDFet egy olyan - a nyugdíjasok befolyásolására szervezõdött - társaság nyomta át a parlamenti küszöbön, amelyet Schmuck Andor, a zavaros ügyleteirõl elhíresült, volt szocialista politikus vezet, szponzorai között pedig megtalálhatjuk Leisztinger Tamás nagyvállalkozót, Gyurcsány Ferenc jóbarátját. Elfogadva az általuk nyújtott segítséget, Boross Péter idõs korára is hûséges kiszolgálója annak a hatalmi klikknek, amely még a Kádár-rendszerben léptette õt elõ - egykori csaposból, alacsony beosztású tisztviselõbõl - nagyhatalmú vendéglátós vezérigazgatóvá. Az 1928-ban született Boross Péter elõszeretettel hivatkozik nagypolgári származására, nemzeti-keresztény családi hátterére, ami azonban nem volt akadálya annak, hogy Rákosi uralmának legsötétebb idõszakában, 1951-ben szerezzen jogi diplomát. Volt miniszterelnökünk büszkén emlékszik vissza a forradalomban játszott szerepére is, amit viszonylag hamar megbocsátott neki a kommunista hatalom. Bár egy ideig kocsmai csaposként volt kénytelen dolgozni, gyorsan ívelt felfelé vendéglátósi karrierje. 1965-ben már a Dél-pesti Vendéglátói Vállalat igazgatóhelyettese, 1971-tõl pedig igazgatója. A spontán privatizáció idején közremûködik a vállalat magánkézre juttatásában, majd túl a 60. életévén, politikai pályára lép. Antall József bizalmi embereként került kapcsolatban az MDF-fel, ám a pártba csak 1992- ben lép be. A rendszerváltás évében azonban így is a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára lesz, majd néhány hónap után kinevezik a titkosszolgálatokat felügyelõ miniszternek. Horváth Balázs lemondását követõen megkapja a belügyi tárcát, Antall József halála után pedig õ lesz a miniszterelnök. Miniszteri és kormányfõi tevékenységének idõszakára esett az MDF által beígért politikai nagytakarítás elmaradása, a párt nemzeti elkötelezettségû tagjainak kiszorítása, ellehetetlenítése, a kommunista nómenklatúra teljes hatalomátmentésének levezénylése és a nemzeti vagyon legnagyobb részének elherdálása. Boross Péter egytõl egyig helyükön hagyta a bukott rendszer embereit, ám kíméletlenül fellépett saját pártjának nemzeti érdekû változást szorgalmazó tagjai és vezetõi ellen. Az Antall József által elkezdett, majd Boross Péter vezetése alatt folytatódott mérsékelten nemzeti politizálásának teljes kudarc lett a következménye. Az 1994-es választásokon a kommunista eredetû baloldali pártok kétharmados többséget szereztek, míg az MDF törpepárttá zsugorodott. Boross Péter - aki korábban nem volt országgyûlési képviselõ - a párt budapesti listájáról így is bekerült a parlamentbe, ám ülõhelyének elfoglalása után érdemi munkát szinte nem is végzett. Így õ is komoly szerepet játszott abban, hogy az MDF-tõl még maradék választóinak túlnyomó része is elfordult, és a párt 1998-ban - Borossal együtt - kiesett az országgyûlésbõl. Az, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem tûnt el teljesen, a gyõztes Fidesznek volt köszönhetõ, amely közös közös jelöltként bevitt néhány MDF-es képviselõt, míg Boross Pétert kinevezték az új miniszterelnök, Orbán Viktor tanácsadójává. Boross Orbánnak adott tanácsairól nemigen értesült a magyar közvélemény, de ezek vélhetõ eredményességét jól mutatja, hogy 2002-ben a Fidesz az MDF-fel közös listát állítva veszítette el a választásokat. A jobboldal választási vereségét követõ négy évben Boross Péternek is meghatározó szerepe volt abban, hogy az egykori rendszerváltó pártból, az MDF-bõl eltávolították az eredeti szellemiség és irányvonal még megmaradt képviselõit. Amíg a Fidesz el volt foglalva a nemzeti radikális szavazók elcsábításával, egykori szövetségese a balliberális oldal befolyása alá került. Dávid Ibolya és Boross Péter pártja 2006. februárjában szerzõdést kötött azzal a Tisztelet Társaságával, amely ezer szállal kapcsolódik az MSZP-hez és Leisztinger Tamáshoz. Schmuck Andorék szervezetén keresztül több százmillió forintot pumpált a baloldal a szinte semmiféle társadalmi támogatottsággal nem rendelkezõ, érdemi program nélküli, eredeti szavazóit már egyenesen riasztó MDF kampányába, ami médiabeli túlszerepeltetéssel együtt elegendõnek bizonyult a szinte senkit nem képviselõ párt bejutásához az Országgyûlésbe. A most másodszor mandátumot szerzõ, a tiszta közélet megvalósításának szándékát is meghirdetõ Boross Péter annak a Schmuck Andornak az elkötelezettjeként foglalhat helyet az Országgyûlésben, aki - talán Boross jóvoltából is - szocialista fõszervezõje volt a rendszerváltást követõ idõszak egyik legsötétebb pénzszerzõ akciójának, a "szépkorúak" helyett akkor még a gyermekekre összpontosító Xénia-láz mozgalomnak.

Dávid, mint Góliát cselédlánya

Kevesen tudják, hogy Dávid Ibolya 1990-tõl, a rendszerváltás évétõl tagja megszakítás nélkül a magyar Országgyûlésnek. Bár az egykori tamási ügyvédnõ - akinek férje, Barbalics Miklós kezdetben hithû Antallista volt - már 1989-ben csatlakozott a Magyar Demokrata Fórumhoz, még hosszú évekig nem vált élvonalbeli szereplõjévé a hazai közéletnek. Biztosan csak annyi tudható az 1990-ben 7013 szavazattal, 48,75%-os relatív többséggel Tamásiban megválasztott Dávid Ibolya elsõ négy évérõl a parlamentben, hogy szereplése nem érte el a média ingerküszöbét, semmi maradandót nem hagyott maga után. Jelentéktelen képviselõje volt a ciklus vezetõ politikai erejének, az akkori ellenzékkel - SZDSZ, MSZP, Fidesz - folytatott vitákban nem játszott szerepet és a kormányzati apparátusban sem kapott megbízást. Ám pártjában és az Országgyûlésben jelentéktelensége ellenére is hûséges kiszolgálója maradt az országunkat rombolásba taszító Antalli irányvonalnak. Antall József halálát követõen a balliberális oldallal szembeni megalkuvásban élen járó Boross Péter örökölte a kormányfõi tisztséget, és irányításával az MDF megsemmisítõ vereséget szenvedett. A rendszerváltás vezetõ kormánypártja, meghatározó ereje véglegesen elveszítette az érdemi változásra váró milliók bizalmát. Dávid Ibolya is elbukott Tamásiban, egyéni választókerületében. Alig több, mint 5000 szavazatot szerzett, 29,7%-os eredménye csupán a második helyre volt elegendõ. Listáról azonban így is tagja lett a balliberális pártok nyomasztó, több mint kétharmados fölényével megalakult törvényhozásnak. Horn Gyuláék kormányzása alatt az MDF összezsugorodott képviselõcsoportjában Dávid Ibolya szerepe is felértékelõdött, de a politikus asszonyt még frakcióvezetõ-helyettesként is elkerülte az országos hírnév. A kötelezõ minimumon túli kritikát nem igazán hallhattunk tõle az MSZP-SZDSZ-koalíció kormányzati teljesítményét illetõen, ám akkoriban figyelhettek fel rá a magyar közéletet befolyásoló erõk, mint Antall József és Boross Péter irányvonalának egyik lehetséges továbbvivõjére. Annak ellenére, hogy 1998-ban az MDF listán kiesett a parlamentbõl, Dávid Ibolya és családja számára elképesztõen sikeres esztendõk következtek. A Fidesz és az MDF közös jelöltjeként induló politikusnõ 10162 szavazattal, 57,82%-os egyéni eredménnyel ismét Tamási választókerületébõl került be az Országgyûlésbe, sõt pártjának képviseletében - igazságügyminiszterként - a kormánynak is tagja lett. Lezsákék, a nemzetibb irányvonal híveinek háttérbe szorítását követõen pedig pártelnöknek is megválasztották. Miniszterként és az MDF elnökeként Dávid Ibolya többször is bírálta a Horn-Kuncze-kormányzat igazságügyi tevékenységét, többek között elrettentõ példaként hozta fel a súlyosan visszaélésgyanús Xénia-láz ügyben tanúsított erélytelenségét, Schmuck Andorék számonkérésének elmaradását. Pedig Dávid Ibolya családja körül sem volt minden rendben. Például a 90-es évek közepén súlyos szabálytalanságok, visszaélések jellemezték Tamásiban a szociálpolitikai támogatással végzett lakásbõvítéseket. Az ügynek többszáz érintettje volt, ám a bíróság csakis a kis bûnösöket ítélte el. Dávid Ibolya férje, Barbalics Miklós közjegyzõként lehetett érintettje a bûncselekménygyanús esetek egy részének, ám neve kimaradt a gyanúsítotti körbõl és a nyomozásból is. Sógora, Barbalics Péter pedig a pénzügyi csõdhelyzetbe juttatott, majd sokmilliós állami támogatással befejezett Sorstalanság címû Kertész Imre regényébõl készített film producereként szerzett kétes értékû hírnevet. Ez viszont már azután történt, hogy a Dávid Ibolya-féle MDF a Fidesszel összefogva elveszítette a 2002-es országgyûlési választásokat. Következett egy újabb ellenzéki periódus. Ebben az MDF elnök asszonya elsõsorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sikerült kiszorítani pártjából azokat, aki még elkötelezettek voltak az eredeti, Lakiteleken meghirdetett szellemiség és irányvonal mellett. Bizonyára az elnökasszony lányának amerikai tanulmányait szponzoráló Tom Lantossal kialakított jó kapcsolat is szerepet játszott abban, hogy Dávid Ibolyáék elkötelezzék magukat az Egyesült Államok mostani kormánya által képviselt neokonzervativizmus ideológiája mellett, ami a keresztény fundamentalizmust ötvözi az izraeli igények feltétel nélküli kiszolgálásával és a teljes szociális érzéketlenséggel. Mindezek után semmi meglepõ nincs abban, hogy 2006-os országgyûlési választások kampányában egymásra talált a balliberális oldal és az MDF. Tulajdonképpen már 2004-ben is a baloldal szavazataival jutott be egyetlen MDF-es képviselõ az Európai Parlamentbe, és az akkor elkezdõdött szövetségnek egyenes következménye a napjainkra kialakult helyzet. Orbán Viktor és a Fidesz ellenzéki teljesítményét minõsíti, hogy az MSZP-nek 4 év gyalázatosan rossz kormányzása után még arra is volt ereje, hogy hagyományos szatellit pártja, az SZDSZ mellett az ellenzékbõl átcsábított MDF-et is bejuttassa az Országgyûlésbe. Dávid Ibolya tehát újra parlamenti képviselõ lett az 5%-ot épp csak meghaladó MDF-listának köszönhetõen, ám egyéni választókerületében csúfosan szerepelt. Míg 2002-ben az MDF és a Fidesz jelöltjeként 13836 szavazattal, 56,36%-kal végzett az elsõ helyen, addig 2006-ban a Fidesz jelöltje, Hirt Ferenc nélküle is megszerezte Tamásiban az abszolút többséget. Az MDF eredeti szavazótáborát eláruló Dávid Ibolya csupán 982 szavazatot kapott, ami 4,78%-ot jelent. A Szonda Ipsos népszerûségi listáinak örökös bajnoka még a parlamenti küszöb szintjét sem érte el a saját választókerületében. Érdekes fejleménye volt az idei országgyûlési választások kampányának, hogy a média által sztárolt MDF-vezér még azt is megengedhette magának, hogy hetekre eltûnt a politikai küzdõtérrõl. Miközben dúlt a kampány, a messzi Ausztráliában tanulmányokat folytató fiacskáját látta el halaszthatatlan anyai jótanácsokkal. Persze aggodalomra így sem volt oka, hiszen az MSZP-vel is baráti kapcsolatokat ápoló szervezet, a Dávid Ibolya által korábban sokat bírált Schmuck Andor által alapított Tisztelet Társasága gondoskodott az MDF sikerérõl. A Korda György-féle giccsparádéval elkábított nyugdíjasoknak és Leisztinger Tamás millióinak köszönhetõen az MDF - úgy is, mint a baloldal által kívánatosnak tartott jobboldali párt - bekerült az Országgyûlésbe. Szövetségben a Tisztelet Társaságával, megerõsödve Leisztinger embereivel, komoly munka vár a Dávid Ibolya által vezetett MDF 11 fõs frakciójára a törvényhozásban. Modern konzervativizmusként, a tiszta kezek, a korrupció elleni harc politikájaként kell eladniuk a multinacionális cégek és Gyurcsányék szolgálatát, a semmiféle erkölcsöt, tisztességet nem ismerõ gátlástalan hatalomvágyat.

Schmuck Katonája

Szép számmal akad közéletünkben olyan politikus, aki kulcsfontosságú, de nem túl látványos pozíciókat betöltve harcol ki bérelt helyet önmagának a hatalom csúcsain. Katona Kálmán is szinte észrevétlenül bújt meg a politikai élet látványos eseményeinek hátterében, miközben olyan stratégiailag fontos területeken, mint a távközlés és informatika, valamint az energiaszolgáltatás máig meghatározó szerepe van a döntéshozásban, függetlenül attól, hogy éppen tagja volt a törvényhozásnak vagy sem. Az elmúlt 16 év egy nagy politikai túlélõjének számító Katona - hosszabb szünet után - idén áprilisban a Dávid Ibolya-féle MDF budapesti listavezetõjeként szerzett újra képviselõi mandátumot a magyar Országgyûlésben. A mérnöki végzettséggel rendelkezõ Katona Kálmán a rendszerváltás idején vette fel a kapcsolatot a közéleti nagytakarítást hirdetõ Magyar Demokrata Fórummal, a rég várt fordulat vezetõ politikai erejével. A párttal szemben támasztott lakossági elvárások azonban a legszerényebb mértékben sem teljesültek, a nemzeti elkötelezettségû szavazótábor számára Antall József kormányzása keserû csalódást okozott, amiért az akkori MDF egyik legfontosabb háttéremberét, Katona Kálmánt is komoly felelõsség terheli. Képviselõi megbízást szerezve, a legnagyobb kormányzati erõ szakpolitikusaként fellépõ Katona 1990-tõl Siklós Csaba közlekedési miniszter segédcsapatában dolgozott, és tagja lett a Matáv igazgatótanácsának is. Erre az idõszakra esett az akkor még monopolhelyzetet élvezõ távközlési vállalat magánosítása. Katona Kálmán is döntõ szerepet játszott abban, hogy a stratégiai fontosságú feladatokat ellátó Matáv Rt. kikerült a magyar állam tulajdonából, és a német Deutsche Telekom szerezte meg vezetékes távközlésünk ellenõrzését. A magyar tulajdonú helyi telefontársaságok még így is konkurenciát jelenthettek volna a német mamutcég számára. Ezért is tiltakozott ezek létrehozása és támogatása ellen az MDF szakpolitikusa. Végül is a távközlési privatizációval és az autópálya-építéssel kapcsolatos ellentétek miatt Katona Kálmán hátat fordított az MDF-nek, és 1993-ban átült az akkor még liberális Fidesz parlamenti frakciójába. Orbán Viktorék azzal hálálták meg Katona Kálmán átállását, hogy a Hírközlési Felügyelet elnökhelyettesévé tették, majd az 1998-as kormányváltást követõen kinevezték közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek. Tevékenysége, teljesítménye azonban egyik pozíciójában sem volt sikeres. Például az idegen tulajdonú Matáv monopolhelyzetének megõrzéséhez ragaszkodó Katonát is súlyos felelõsség terheli abban, hogy Magyarországon lényegesen drágább a telefonálás, mint Nyugat-Európában és az internetet használók számát tekintve - még a környezõ országokhoz képest is - siralmas hazánk helyzete. Az autópályák és a közutak építése megállt, illetve minimálisra zsugorodott, a MÁV-nál végrehajtott megszorítások és leépítések pedig országos sztrájkot eredményeztek Katona minisztersége alatt. Mindezek következményeként Orbán Viktor miniszterelnök 2000. május 31-ei hatállyal felmentette miniszteri tisztségébõl Katona Kálmánt, akit kineveztek a Magyar Villamos Mûvek Rt. elnök-vezérigazgatójává. Ezt a megbízást a távozó miniszter is a szakértelméhez méltó feladatként értékelte. Két év tehetetlenkedést követõen azonban át kellett adnia székét a 2002-es választásokon gyõztes baloldali koalíció emberének. Persze Katona Kálmánt ezután sem fenyegette a munkanélküliség réme. A Fidesz és az MDF közös listájának elsõ helyérõl lett tagja a fõváros 2002. végén megalakult közgyûlésének, ahol nagy meglepetésre az MDF frakciójában foglalt helyet.

Visszatérése az MDF-hez egybeesett a Dávid Ibolya-féle irányvonal megerõsödésével, az eredeti elképzelések, szándékok képviselõinek háttérbe szorításával. Az egyre jobban balra tolódó, az MSZP-közéleti üzletemberek eszközévé váló pártban Katona Kálmán lett az elnök asszony egyik leghûségesebb támogatója. Ezt jelezte az is, hogy a párt tagjai közé visszafogadott politikus 2003. júliusában diadalmasan jelentette be: Lezsák Sándor javaslatai az MDF elnökségének ülésén "egyöntetû elutasításra találtak". A nemzeti jellegét még részben õrzõ MDF-bõl a liberális Fideszbe, majd a konzervatív irányba váltó Fideszbõl a balra sodródott MDF-be átlépõ Katona Kálmán mindkét pártjában és valamennyi tisztségében balliberális, globalista érdekeket szolgált, és ma is a nemzetközi tõkével összefonódott oligarchikus elit érdekében tevékenykedik. Azt a mérsékelten jobbközép alapállást vallja és igyekszik érvényre juttatni, ami 1990. után nemzeti vagyonunk zömének elherdálásához, az egykori KISZ-vezérek hatalmának átmentéséhez, a mai tragikus viszonyok kialakulásához vezetett. Bár a Fõvárosi Közgyûlésben eltöltött négy éve alatt Katona Kálmán is bírálta a városvezetés néhány elképzelését - például a Demszky rögeszméjének számító 4-es metróval kapcsolatos pályázati tervezeteket -, igazából nem sikerült alternatívát felmutatnia a Budapestet lezüllesztõ hatalmi klikkel szemben. Mostantól az Országgyûlésben játszhatja tovább a kormányzati oldal számára kívánatos, az MSZP és az SZDSZ szempontjait is méltányoló ellenzéki politikus szerepét.

Fodor a másságért

Kevés tagjáról mondható el Magyarország politikai elitjének, hogy közéleti tevékenységének kezdetétõl képviseli következetesen ugyanazt az ideológiai irányvonalat. Fodor Gábor azonban a 80-as évek végétõl a mai napig rendíthetetlen elkötelezettséget tanúsít a neoliberalizmus dogmái és elvárásai iránt, hûen szolgálva a globalizmus hatalmi központjainak, elsõsorban is Soros György cégbirodalmának az érdekeit. A Fideszben kezdett, majd az SZDSZhez átigazolt országgyûlési képviselõ maga a megtestesült politikai korrektség, a mintaszerû neoliberális. Fodor Gábor a ELTE jogi szakának elvégzését követõen, 1988-ban csatlakozott a Fideszhez, és rövidesen a párt egyik szóvivõje lett. Ekkor állt szolgálatába Soros Györgynek is, annak a milliárdos spekulánsnak, aki saját befolyása alá kívánta vonni a kommunista diktatúra uralmától megszabaduló országok mindegyikét. A fiatal politikus 1989-90. között a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, miközben az ELTE filozófia tanszék tanársegédeként dolgozott. Fodor Gábor nárcisztikus személyiség, szereti feldicsérni önmaga tudását, képességeit. Ez a hajlama már közéleti szereplésének kezdeti szakaszában is megmutatkozott. Például a 90-es országgyûlési választások kampányidõszakában Budapest XI. kerületét - Fodor Gábor akkori indulásának helyszínét - elárasztották a Fidesz jelöltjét népszerûsítõ grafitik, kiemelve a fiatal politikus doktori címét, ami egyébként automatikusan jár minden jogásznak. A Móricz Zsigmond körteret még évekkel késõbb is elcsúfították a DOKTOR FODOR-t népszerûsítõ falfirkák. A saját választókerületében alulmaradt, ám a Fidesz budapesti listájáról mégis képviselõi helyet szerzett Fodor Gábor úgy érezhette, hogy parlamenti tisztségei tekintélyének nem felel meg az ELTE-n általa betöltött tanársegédi beosztás, ezért adjunktusnak - a tanársegédnél egy fokozattal magasabban álló egyetemi oktatónak - tüntette fel önmagát. Leleplezõdése után az áladjunktusnak szégyenszemre el kellett távolítania irodája ajtajáról a hamis címet feltüntetõ táblát. Országgyûlési képviselõként, a Fidesz színeiden Fodor Gábor töltötte be 1990. és '94. között a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöki tisztségét. Ám a hagyományos kisebbségeknek, illetve a történelmi egyházaknak semmi hasznuk nem származott Fodor ténykedésébõl. õ ugyanis elsõsorban a deviáns életmódbeli kisebbségek, fõleg a homoszexuálisok, a könnyû drogok élvezõi és a szektás vallásosság hívei érdekében, életmódjuk társadalmi elfogadásáért fejtett ki törvényhozói tevékenységet. Bár az ifjúsági liberális pártként fellépõ Fidesz politikai irányvonala 1994-ig semmiben nem különbözött az SZDSZ-étõl, a Szabad Demokraták választási esélyeinek javítása érdekében - néhány hónappal a választások elõtt - a legszélsõségesebb globalista nézeteket valló Fideszes vezetõk átálltak az esélyesebb párt oldalára. Így 1994-ben a Fidesz éppen csak bekerült az Országgyûlésbe, Fodor Gábor viszont az SZDSZ jelöltjeként magabiztos gyõzelmet aratott a Heves megyei 3. választókerületben. A Gyöngyös központú körzetben 41,95 százalékos eredménnyel végzett az elsõ helyen, maga mögé utasítva az országosan abszolút többséget szerzõ szocialisták jelöltjét. Fodor Gábor árulását új pártja, a több mint 50 százalékos parlamenti fölénnyel rendelkezõ MSZP-vel koalíciót kötõ SZDSZ, miniszteri bársonyszékkel jutalmazta. Horn Gyula kormányában 1994. július 15-étõl 1995. december 31-éig látta el a mûvelõdési és közoktatási miniszter feladatkörét. Alig több mint egyéves minisztersége alatt szerzett magának kétes értékû hírnevet, hogy egy, a középiskolákban szétosztott irományában a homoszexualitás elfogadását és tiszteletét kérte a diákoktól. Miniszterként elsõsorban a lustaság volt Fodor legjellemzõbb tulajdonsága, így extrém nézetei ellenére is kevesebb kárt okozott utódjánál, Magyar Bálintnál. 1995. november 24-én benyújtott miniszteri lemondását azzal indokolta, hogy nem kapta meg a tervei, szándékai megvalósításához szükséges politikai támogatást. Fodor Gábor azóta sem vállalt kormányzati tisztséget, ám tovább tevékenykedett a Soros Alapítványban, miközben állandó szereplõje volt a különféle melegfesztiváloknak és holokausztmegemlékezéseknek. 1998-ban ismét a gyöngyösi választókerületben próbálkozott a választásokon, de alulmaradt. Csupán 12,81 százalékát szerezte meg az érvényes szavazatoknak, a Fidesz és az MSZP jelöltje mögött messze leszakadva végzett a harmadik helyen. 2002-ben pedig már nem is indult a második fordulóban, visszalépett a sokkal esélyesebb szocialista jelölt, Magda Sándor javára. Az SZDSZ üdvöskéjének így sem kellett féltenie képviselõi mandátumát, mert listán biztosítva volt a befutó helye. Az elmúlt négy évben Fodor fõleg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította a parlament pártjait az antiszemitizmustól és a rasszizmustól való elhatárolódásra, támadta a történelmi egyházakat, szorgalmazta a Magyarország és a Vatikán között megkötött szerzõdés felülvizsgálatát, valamint felszólalt az elszakított magyaroknak adandó kettõs állampolgárság ellen. Meglepõ, hogy Fodor Gábor minden kártékony cselekedete, a nemzeti történelmünket gyalázó kijelentése ellenére 3615 szavazatot kapott a gyöngyösi választókerületben, ami 10,31 százalékot jelent. Bár ez az általa valaha elért legrosszabb választási eredményt jelentette, az SZDSZ országos listájának jóvoltából tagja lett a 2006. tavaszán megalakult Országgyûlésnek. Annak ellenére, hogy a politikai korrektség, a multikulturalizmus és a másság tisztelet elvárásainak messzemenõen megfelelõ politikus már több mint egy évtizede a háttérben marad, nem vállal kormányzati megbízást, Fodor Gábor továbbra is meghatározó alakítója az SZDSZ irányvonalának. Erre a Soros György magyarországi helytartóságában betöltött pozíciója is feljogosítja. Ha csökkenõ hatékonysággal is, még sokáig fogja kábítani a magyar közvéleményt.

Pap et. gyors szekerén te vagy a Szekeres

Hiábavaló igyekezettel próbálkozik újra és újra a Magyar Szocialista Párt önmagát a szociáldemokrata értékrend, a társadalmi igazságosság képviselõjeként feltüntetni. Az ÁVH-ig és Kádár forradalom utáni terrorjáig visszanyúló kommunista öröksége azonban eleve hiteltelenné teszi a demokratikus baloldal hagyományaira való hivatkozását. Horn Gyulától Gyurcsány Ferencig az MSZP valamennyi meghatározó vezetõje az önkényuralmi rendszerben vált politikussá. A tömeges megtorlásokkal terhelt sötét múlthoz kapcsolódik a felemelkedése a máig folyó kíméletlen pártharcok egyik nagy túlélõjének, a második Gyurcsány-kormányban honvédelmi miniszterré kinevezett Szekeres Imrének is. Bár a NATO és Amerika jelentéktelen segédcsapatává lefokozott magyar haderõ jelenlegi irányítója soha nem volt katona, a véres rendteremtést, a tömeges megtorlást illetõen mentora akadt. A Veszprémi Egyetemen 1974-ben végzett Szekeres Imrének tanársegédeként nem sok öröme lehetett a tudományos munkában, mert 1977-ben átváltott a politikai pályára, és a KISZ Veszprém megyei bizottságának a titkára lett. Pap János, az MSZMP kiskirályaként uralkodó megyei elsõ titkárának segítségével, jóindulatú támogatásával gyorsan ívelt felfelé az egykori vegyészmérnök pártmunkási karrierje. Pap Jánosról, Szekeres egykori atyai jóbarátjáról tudni kell, hogy az '56-os forradalmat követõen Kádár miniszterelnök-helyetteseként, belügyminiszterként, Veszprém megye kényuraként egyik legkegyetlenebb kitervelõje és végrehajtója volt a magyar hazafiakat sújtó tömeges megtorlásnak. Az õ fellépésének következményeként végezték ki Brusznyai Árpád tanárt, akinek döntõ szerepe volt abban, hogy Veszprémben a forradalom alatt nem történt erõszak és önbíráskodás. A rendszerváltás elõtt a felelõsségre vonástól rettegõ Pap János feleségével együtt az öngyilkosságba menekült. Szekeres Imre politikusi pályájának kezdetén azonban Pap János még a saját birtokának tekintette Veszprém megyét. A pártfogásába vett fiatalember pedig gyorsan emelkedett egyre magasabbra a mozgalmi ranglétrán. Elõbb a KISZ megyei elsõ titkára lett, majd Veszprém város tanácsába került, ahol kinevezték tanácselnök-helyettesnek. 1989. októberétõl pedig õ látta el az MSZP elnöki tisztségét Veszprém megyében. Szekeresrõl azt beszélik, hogy ifjú KISZ-titkárként - maga mögött tudva Pap János által biztosított védelmet - rendszeresen eljárt a színház klubjába, ahol nem éppen mértéktartó és erkölcsös magatartást tanúsított, ám éberen figyelte a mûvészek között zajló beszélgetéseket. Pap János jó tanítómesternek bizonyult, mert Szekeres pártfogójának öngyilkosságát követõen is képes volt megállni a saját lábán. Ebbõl az MSZP országos ügyvezetõ alelnökeként vett részt a döntések elõkészítésében, majd 1994. õszétõl a párt alelnöke lett. Szabadulni akarva a nyomasztó Pap Jánosi örökségtõl, Szekeres Imre hátat fordított Veszprém megyének, és gyermekkori lakóhelyén, Jászapáti választókerületében szerzett képviselõi mandátumot az 1994-es országgyûlési választásokon. Negyvennyolc százalékos támogatottsággal elért gyõzelmét politikusi pályafutásának legaktívabb négy éve követte. Megválasztották frakcióvezetõnek, és '98-ig az MSZP egyik meghatározó irányítójaként tevékenykedett. Még kihullott hajának egy része is visszanõtt kopaszodó fejére. Frakcióvezetõként jelentõs részben Szekeresre hárult a Bokros-csomag elkerülhetetlenségének és állítólagos jótékony hatásainak megmagyarázása, a közvéleménnyel való elfogadtatása. 1995. májusában Thürmer Gyulát, a kádárista munkáspárt vezérét is igyekezett meggyõzni a megszorító intézkedések jótékony hatásáról, ám az elvtársi csúcstalálkozó eredménytelen maradt. Thürmer nem támogatta a megszorításokat, így a szélsõbaloldalról csupán a szociáldemokratává maszkírozott kommunista õskövület, Kapolyi László állt ki a Bokros-csomag mellett. Szekeres fellépése a népnyomorító intézkedések védelmében az egész országban is eredménytelen maradt és 1998-ban a Horn-kormány megbukott, ám saját választókerületében a szocialista politikus legyõzte kisgazda ellenfelét. Orbán Viktorék kormányzása alatt az ellenzéki pozícióba került MSZP megtette ugyan Szekerest a költségvetési bizottság elnökének, ám pártbeli befolyása ennek ellenére is jelentõsen visszaesett. Felszólalásaiban elsõsorban a nyugdíjasokat igyekezett megnyerni az MSZP-nek, bírálta a kétéves költségvetés bevezetését és a választókerületét érintõen tett néhány környezetvédelmi javaslatot. Jászapátiban azonban nem méltányolták Szekeres igyekezetét, így 2002-ben közel tíz százalékkal kapott kevesebb szavazatot Járvás Istvánnál, Fideszes ellenfelénél. Ám képviselõsége nem forgott veszélyben, listán biztosítva volt a befutó helye. Szekeres pártja ismét a vezetõ kormányzati erõ szerepébe került, de a jóléti kormányváltást meghirdetõ Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt a korábban befolyásos politikus kikerült az élvonalból, háttérbe szorult. Aztán a teljességgel alkalmatlan, szerencsétlenkedõ Medgyessy leváltását követõen, a közvagyon eltulajdonításával meggazdagodott Gyurcsány-Kóka páros színrelépésekor újra eljött az õ ideje. A szociálisan teljességgel érzéketlen milliárdosok népnyúzó és országromboló politikáját többek között a kádári atyáskodó hatalom nyelvezetét jól ismerõ Szekeresnek köszönhetõen sikerült - sokak számára hihetõen - eladni szociális érzékenységként. A 2006-os kampány során Szekeres többek között arról beszélt, hogy Magyarország jobban él, mint négy évvel ezelõtt, jó irányban indultunk el, de még nem értünk célba. Az általános társadalmi jólét megteremtéséhez a Szocialista Pártnak még további évekre van szükség. Ám néhány nappal a Szekeres Imre és pártja számára sikeres választásokat követõen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy a jó irányban haladónak és dübörgõ gazdaságúnak hirdetett országban nagyon nagy a baj. Ettõl persze a korábban nyugdíjemelésrõl, családtámogatásról, az ország hihetetlenül gyors fejlõdésérõl hazudozó Szekeres Imre a legcsekélyebb mértékben sem zavartatta magát. Gyurcsány jóvoltából - honvédelmi miniszterként - ismét részese lett a legfelsõ állami vezetõségnek. Igaz, csak egy csorbított hatáskörû kormányban, a valamennyi védelmi képességtõl megfosztott Magyar Honvédség politikai vezetõjeként. Szekeres most nem létezõ katonai szaktudásával felügyelhet egy honvédelemre képtelen hadsereget, amely rendészeti feladatokra - esetleg õrzõ-védõ cégek kiszolgálására - még alkalmas lehet. Amennyiben tovább romlik a helyzet, a tüntetések szétverésében, a traktorok felborogatásában még jól jöhet a Pap Jánostól szerzett szakértelem.

Négy kéz, öt elemi

Annak ellenére, hogy a Magyar Szocialista Párt a leggátlástalanabb rablókapitalisták érdekérvényesítõ szervezeteként mûködik a közélet valamennyi színterén, mindmáig megõrizte vonzóerejét a Kádár-kor szegényes létbiztonsága iránt nosztalgiát érzõ kisemberre. Az élet furcsa paradoxonaként éppen azok a nyomorgó néprétegek tartják hatalmon szavazataikkal az MSZP-t, amelyek a szocialisták politikájának következtében váltak - anyagi és szellemi értelemben egyaránt - létminimumon tengõdõ nyomorultakká. Ehhez persze olyan politikusok kellenek, akik szót értenek a legegyszerûbb emberekkel, és képesek hitelesnek láttatni az MSZP iránt táplált elvárásaikat, illúzióikat. Ez az a terület, ahol Horn Gyula adottságai, képességei utolérhetetlenek. A proletár tömegek megnyeréséhez Gyurcsányék sem nélkülözhették élemedett korú elvtársuk segítségét. Persze Horn Gyulának csak önmagát kell adnia, hiszen az az angyalföldi proletárkörnyezet, amiben felnõtt, szocializálódott, egész életére meghatározta jellemét, egyéniségét. Bár már több mint ötven éve annak, hogy egykori ifjú kommunistát kiemelte a párt, Horn viselkedésében, gesztusaiban, és szóhasználatában egyértelmûen tetten érhetõ az ügyeskedõ lumpenproletár, a kulturáltság vékony mázán minduntalan átsüt a tahóság. A csupán öt osztályt végzett fiatalembert egy gyorstalpaló tanfolyam elvégzése után a Szovjetunióba küldte továbbképzésre a párt. 1950-tõl 54-ig Rosztovban tanulmányozhatta az élenjáró Sztálini közgazdaságtan világraszóló eredményeit, majd hazatérve tagja lett a Rákosi Mátyás által vezetett Magyar Dolgozók Pártjának, és a Pénzügyminisztériumban helyezkedett el fõelõadóként. Egészen 1956-ig Horn elvtárs csupán jelentéktelen mûködtetõje volt a diktatúra gépezetének, ám a nemzet forradalma és szabadságharca megteremtette a kiemelkedés lehetõségét. A november 4-ei szovjet agressziót követõen belépett a pufajkások közé, tagja lett a nemzeti ellenállás megtörésére szervezett, a megszállókat mindenbe kiszolgáló párthadseregnek. Életének errõl a szakaszáról néhány éve azt nyilatkozta, hogy "részt vettem a törvényes rend helyreállításában". Horn szerepe a kegyetlen bûncselekményeirõl, tömeggyilkosságairól elhíresült szervezetben vitatott, mivel eltûntek a tevékenységével kapcsolatos iratok. Az viszont biztos, hogy 1957-ben megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet, amivel az atrocitások legaktívabb, legkegyetlenebb elkövetõit tüntette ki Kádár János bábkormánya. Elismerve Horn Gyulának a magyar forradalom leverésében tanúsított elévülhetetlen érdemeit, a pénzügyminisztériumi kishivatalnokot áthelyezték a Külügyminisztériumba, a szovjet ügyek osztályára. Késõbb Bulgáriában, majd Jugoszláviában teljesített diplomáciai szolgálatot. Belgrádból hazatérve az MSZMP KB külügyi osztályára került politikai munkatársként, és rövidesen elõléptették osztályvezetõ-helyettessé, majd 1983-tól osztályvezetõvé. 1977-ben a ténylegesen csak öt elemit végzett pártaktivista a közgazdaság-tudományok kandidátusa címet is elnyerte a magyar tudományos élet nagyobb dicsõségére. Az amerikai imperializmus bukásáért, a Szovjetunió által vezetett haladó erõk világméretû gyõzelméért kitartóan dolgozó hivatalnokot 1985-ben kiemelt elismerésben részesítette a párt. Márciusban beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába és kinevezték a Külügyminisztérium államtitkárává. Külügyi karrierjének csúcspontját 1989. májusában érte el, amikor is õ lett az összeomlás elõtt álló önkényuralmi rendszer utolsó külügyminisztere.

Horn Gyula jó helyzetfelismerõ képességét dicséri, hogy súlyos bûnökkel terhelt kommunista múltja ellenére is sikerült elhitetnie nyugati partnereivel a demokratikus választások iránti elkötelezettségét. Különösen a határnyitás, az NDK-s menekültek kiengedése miatt hálásak neki a németek, pedig Horn elvtárstól távol állt bármiféle demokratizálási szándék. õ csupán sodródott az eseményekkel, és igyekezett alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ez az igyekezete annyira sikeresnek bizonyult, hogy 1989. végén tagja lett az MSZMP jogutódjaként megalakult Magyar Szocialista Párt elnökségének, és a párt Somogy megyei listájának vezetõjeként a szabad választásokon 1990-ben megalakult Országgyûlésben is mandátumot szerzett. A tíz százalékra zsugorodott - ám gazdasági és médiumhatalmát szinte töretlenül megõrzõ, átmentõ - egykori állampártban a választásokat követõen tovább erõsödött Horn befolyása, és 1990. május 27-én megválasztották az MSZP elnökének. Ellenzéki pozícióból a szociáldemokratává maszkírozott, 1992. szeptemberében a Szocialista Internacionáléba is felvett MSZP sikeresen hárította át az ország tönkretételének felelõsségét az MDF által vezetett demokratikus kormányra. Horn irányításával a szocialisták a jobboldali koalíciót tették felelõssé az általuk elõidézett gazdasági válsághelyzetért, miközben sikerült meggyõzniük a közvélemény túlnyomó részét arról, hogy a baloldal szakértelmének köszönhetõen lakossági áldozatvállalás nélkül is megoldhatók gazdasági nehézségeink. Mialatt az Antallék által helyükön hagyott kommunista fõhivatalnokok közremûködésével egykori pártmunkások, KISZ-vezérek magántulajdonába vagy külföldi kézre került a közvagyon túlnyomó része, a Szocialista Párt meggyõzõen tudta magát feltüntetni a közérdek, az egyszerû munkásemberek védelmezõjeként. Horn Gyula lumpenproli stílusa, primitív szociális demagógiája és nagyotmondó populizmusa sokakban keltett rokonszenvet, a Kádár-korban elbutított tömegek, a rendszerváltás vesztesei maguk közül valónak tekintették az MSZP elnökét. Horn karizmájának is köszönhetõen 1994-ben totális gyõzelmet aratott a kommunista utódszervezet. Az abszolút országgyûlési többséget megszerzõ szocialisták összeálltak a rendszerváltáskor meghirdetett célkitûzéseit eláruló SZDSZ-szel, és a több mint kétharmados többséggel rendelkezõ koalíció Horn Gyulát választotta miniszterelnöknek. Nem teljesen tiszta, minden bizonnyal módosult tudatállapotban tett kijelentései - például a nyugdíjasoknak beígért ingyen repülõjegy - miatt akár humorosnak is felfoghattuk volna Horn Gyula országlását, ám jókedvünket nagyon hamar elvette a szerencsétlenkedõ Békesit követõ pénzügyminiszter, Bokros Lajos által bevezetett megszorító csomag. Ennek következtében jelentõsen nõttek az adóterhek, felgyorsult az infláció, csökkent a szociális juttatások és kedvezmények összege, drasztikusan visszaesett a nyugdíjak vásárlóértéke és tömegesen lehetetlenültek el magyar kisvállalkozások. Az MSZP által meghirdetett célok és a kormányzati hatalom birtokában meghozott intézkedések között már akkor is feloldhatatlan ellentmondás feszült. A népnyomorító intézkedések következményeként 1998-ban akkora volt a lakossági elégedetlenség, hogy Hornék a média szinte egyöntetû és leplezetlen támogatása ellenére is elveszítették a választást. Az MSZP listájának köszönhetõen Horn Gyula ugyan tagja lett a jobboldali többséggel megalakult parlamentnek, de a miniszterelnökség mellett pártbeli tisztségeit is elvesztette, a szocialisták vezetését Kovács László vette át. Bár 1998-ban Horn Gyula kikerült a politika élvonalából, a lakosság egy részére gyakorolt vonzóerejét, szavazatszerzõ képességét azóta is folyamatosan felhasználja az MSZP. Pedig bukása elõtt elsõsorban akkor hívta fel magára a közvélemény figyelmét, amikor legális jövedelmébõl kihozhatatlan értékben vásárolt úszómedencés luxusvillát a budai hegyekben. Orbánék kormányzásának utolsó hónapjaiban komoly szerepe volt a Werberi gyûlöletkampányt folytató MSZP népszerûségének erõsítésében. Ám a gyõztes választásokat követõen már úgy nyilatkozott, hogy Medgyessy kormányzása nem igazán nyerte el a tetszését. Az európai választásokon Horn az MSZP listájának második helyén szerepelt, de mandátumát nem vette át, a magyar Országgyûlés képviselõje maradt. Befolyása és szerepe az elvesztett uniós választások, Medgyessy menesztése és Gyurcsány felemelkedése óta ismét erõsödik. Jelenleg Horn Gyula egyértelmûen Gyurcsányt támogatja az MSZP-n belüli hatalmi harcokban. A megkérdõjelezhetetlenül egyeduralomra törõ miniszterelnökrõl az egykori pufajkás csakis a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik. A szocialisták kritikusait kalandorossággal vádoló Horn úgy véli, hogy Gyurcsánnyal sikeresen újult meg az MSZP. "Jól csinálod, Feri" - jelentette ki többször is a kampány idején. Feri valóban jó tanítványnak bizonyult, hiszen az Érdekegyeztetõ Tanácsban június 10-én általa bejelentett megszorítások túltesznek még a Horn-kormány Bokros-csomagján is. A kivénhedt karhatalmista rátalált életmûvének méltó folytatójára.

Jobbszélsõ a balközéprõl

Megalakulásától, 1998. márciusától számít a Fidesz sajátosságának a politikai, eszmei következetlenség. Ellentétben a jelenlegi kormánypártok országunkra kifejezetten káros, de kiszámítható és nagyon is következetes irányvonalával, a fiatal demokraták éles ideológiai fordulatoktól sem mentes parlamenti szereplése meglehetõsen ellentmondásos. A radikális nemzeti retorikát is használó Fidesz, ha érdemi lépésekrõl, döntésekrõl van szó - például az uniós csatlakozás elõtt tett engedmények, az agresszív amerikai politika támogatása, a multiknak adott kedvezmények stb. -, alig különbözik a Gyurcsány-féle baloldaliságtól. A párt alapítói közé tartozó Kövér László antikommunizmusa sem lépi túl a verbalizmus határait, ám kiválóan alkalmas a nemzeti radikális szavazók egy részének eltérítésére, az érdemi változásokat szorgalmazó törekvések semlegesítésére. Ugyanakkor az átgondolatlan kijelentésektõl sem tartózkodó Kövért eszközként használja a balliberális oldal a Fidesz szélsõségességének bizonyítására. Talán a véletlen is szerepet játszott abban, hogy a múlt század nyolcvanas éveinek végén Kövér László az akkor szervezõdõ ellenzékhez csatlakozva vált a politikai elit befolyásos tagjává. A Gyurcsány Ferenccel egy általános iskolába és gimnáziumba járt kezdõ jogász az egyetem elvégzését követõen még az önkényuralmi rendszer szolgálatában vélte megtalálni boldogulását. A nagyapja és nagybátyja révén egyébként jó mozgalmi kapcsolatokkal rendelkezett pápai fiatalembert Kéri László és Stumpf István javaslatára alkalmazta 1986-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt Társadalomtudományi Intézete. Az már örök rejtély marad, hogy a Marxista-Leninista tudomány területén milyen sikerek vártak Kövér elvtársa. Mielõtt még az ifjú tudományos segédmunkatárs kibontakoztatta volna képességeit, közbejött a rendszer összeomlása. Kövér László tehetségére azonban a változó körülmények között is igényt tartottak az átalakulás feltételeinek és körülményeinek meghatározói. 1987-tõl már a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként kutathatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat. A Fidesz megalakulásakor, 1988. március 20-án a Bibó István szakkollégiumban Kövér László vezeti a liberális ifjúsági szervezet alapításáról döntõ tanácskozást és rövidesen a választmány tagjának is megválasztják. Közel egy évig az õ kiadásában jelenik meg az anarchista, szélsõliberális nézeteket hirdetõ Magyar Narancs címû hetilap. Ekkoriban nyilatkozta Orbán Viktor a Heti Világgazdaságnak, hogy a Fideszbõl a balliberális nézeteket valló Fodor Gábort és Kövér Lászlót érzi a legközelebb önmagához. A közel fél évszázados kommunista diktatúrát követõen megtartott elsõ szabad választásokon, 1990-ben Kövér László azon kevés Fideszes politikus közé tartozott, akik elnyerték a Nagy Testvér, az SZDSZ bizalmát. Pápa választókerületében a liberális testvérpártok közös jelöltjeként meggyõzõ fölénnyel szerezte meg az országgyûlési mandátumot. Egyéni választókerületében elõször, és mind a mai napig utoljára. Országgyûlési képviselõként tagja, majd elnöke lett a nemzetbiztonsági bizottságnak, miközben eminens liberálisként igyekezett megfelelni a politikai korrektség SZDSZ által meghatározott elvárásainak. Keményen bírálta az MDF által vezetett nemzeti koalíció politikusait, és néha kifejezetten durva, sértõ kijelentésekre ragadtatta magát. Például próbanácinak nevezte dr. Bogdán Emilt. Akkor persze még a magyar nacionalizmus elleni küzdelem volt a Fidesz egyik legfontosabb célkitûzése, aminek jegyében ki is vonultak az országgyûlés Trianonra emlékezõ ülésérõl. Úgy tûnik azonban, hogy két balliberális nem bírt el a magyar politikai élet, 1994-ben a Fidesz szinte megsemmisítõ vereséget szenvedett. A pártjában idõközben alelnökké és frakcióvezetõvé választott Kövér László is csúfosan leszerepelt a pápai választókerületben. Alig több mint tizenhárom százalékkal végzett a negyedik helyen. Az országgyûlési küszöböt éppen csak átlépõ Fidesz ekkor kezdte meg nagy átváltozását balliberális ifjúsági mozgalomból kersztény-nemzeti-konzervatív gyûjtõpárttá. Ebben a feladatban az egyértelmûen vezéralakká elõlépõ Orbán Viktor mellett az országos listán mandátumot szerzett Kövér Lászlónak jutott az egyik legfontosabb szerep. Elõbb csak finoman, majd egyre durvábban kezdte el bírálni a Horn-Kuncze kormány tagjait, korábbi munkaadóit és barátait. Horn Gyuláék gyalázatosan rossz kormányzása mellett a Fidesz vezetõségének meglepõ irányváltása is hozzájárult ahhoz, hogy a látszólag teljes metamorfózison keresztülment egykori liberális párt - az MDF szerepét átvéve - 1998-ban legyõzte a szociálliberális koalíciót. Kövér László számára ezután egy rendkívül sikeres idõszak következett, hiszen kinevezték a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszternek. Ott végzett tevékenységérõl - már csak a titkosszolgálati munka jellegébõl adódóan is - szinte semmit nem tudott meg a magyar közvélemény, de joggal gyanítható, hogy az önkényuralmi rendszer szakértõinek befolyása Kövér felügyelete alatt is töretlenül folytatódott. Miniszteri megbízásáról akkor mondott le, amikor 2000. januárjában a Fidesz elnökévé választották, ám ezt a tisztséget csak 2001. májusáig látta el. A 2002-es országgyûlési választások kampányában egy alapvetõen ártatlan, de félremagyarázhatóan megfogalmazott beszéddel hívta fel magára a figyelmet. Balliberális kritikusai szerint Kövér kötelet ajánlott az Orbán-kormány politikáját elutasítóknak, pedig ténylegesen azt mondta, hogy önmagunkba vetett hit nélkül értelmetlen az életünk, akár föl is köthetjük magunkat. Kövér beszédére azonnal lecsapott a balliberális média, a demokrácia esküdt ellenségének, szélsõjobboldali uszítónak kikiáltva a Fideszes politikust. Ez a támadás rendkívül gyûlöletessé tette Kövért a baloldali tudatformálók által elbutított tömegek körében, ám sok, a MIÉP-pel rokonszenvezõ szavazót éppen az õt sújtó alaptalan gyûlölködés állított a Fidesz oldalára. Végeredményben Kövér meggondolatlan kijelentései is hozzájárultak ahhoz, hogy a Fidesz elvesztette a 2002-es választásokat, a MIÉP pedig kiesett az Országgyûlésbõl. Azóta a Fidesz egyértelmûen Kövér Lászlóra osztotta ki a bátor szókimondó, a radikális követelésektõl sem visszariadó politikus szerepét. õ hivatott arra, hogy semlegesítse, a Fidesz felé terelje a MIÉP célkitûzéseivel rokonszenvezõ szavazókat. Ennek az eredendõen bûnös stratégiának köszönhetjük, hogy a diktatúra örököseivel való haverkodást, a nemzet kárára kötött kompromisszumokat elutasító közszereplõk kiszorultak a magyar törvényhozásból. Kövér Lászlót is súlyos felelõsség terheli a jelenlegi hatalmi viszonyok kialakulásáért, azért a folyamatért, ami egykori diáktársa, Gyurcsány Ferenc országunkat romlásba döntõ, tébolyult ámokfutásához vezetett.

A soros vesztes

Sokan hajlamosak megfeledkezni arról a nemzeti oldalon, hogy országunk hanyatlásáért, a magyar életlehetõségek szûküléséért általános felelõsség terheli a hazánkat irányító úgynevezett politikai elitet. Tehát az állampárt jogutódjaként mûködõ MSZP és szövetségese, az SZDSZ mellett a Fidesz bûnei is hozzájárultak mai nyomorúságunk létrejöttéhez. Amiben semmi meglepõ nincs, ha tudjuk, hogy szociálliberális partnereihez hasonlóan a fiatal demokraták is állampárti gyökerekkel rendelkeznek. Orbánék pályakezdése is a diktatórikus államhatalom intézményeihez kötõdik. A Fidesz vezérkara is ahhoz az önzõ, hatalmát a nemzet kifosztására építõ uralkodó részéhez tartozik, amely tévútra vitte a rendszerváltást. Orbán Viktor az ELTE Állam- és Jogtudományi karán szerzett diplomát, de jogászként egy percet sem dolgozott. A Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetõképzõ Intézetében helyezkedett el, ahol 1987. novemberétõl továbbképzések szervezésével foglalkozott. Az ambiciózus fiatalemberre a pártállami vezetõség hatalomátmentését levezénylõ körök is felfigyeltek, és pártfogásába vette a Soros Alapítvány. A Közép-Európa Kutatócsoport munkatársaként tevékenykedõ Orbán Viktorral Sorosék annyira elégedettek voltak, hogy alig néhány hónap után Angliába küldték továbbképzésre. 1989-tõl az oxfordi Pembroke College-ban tanulmányozhatta a liberális politikai filozófia történetét. Közben pártpolitikusként is elkezdõdött